Petöfi: Szeptember végén Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak elött, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetöt. Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár, S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam öszbe vegyül már, A tél dere már megüté fejemet. Elhull a virág, eliramlik az élet... Ülj kedvesem, ülj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sírom fölibe? Oh mondd: ha elöbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet? Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világból Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyüimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hívedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Ady: Örizem a szemed Már vénülö kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülö szememmel Örizem a szemedet. Világok pusztulásán Ösi vad, kit rettenet Üz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled.

Már vénülö kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülö szememmel Örizem a szemedet. Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S örizem a szemedet.

Sohasem fordul a kocka? Furcsŕk a hült helyek hidegtöl égetnek, melegithetnénk velük... Ez az mi annyi szivet fagyaszt, az az érzelem melynek elolvadni nem szabad.. Ezért nem lŕngolok, takarékon toporgok s vŕrom a fagypontot?...

Vapcarov: Búcsú Majd álmaidban meg-meglátogatlak, mint messzi vendég, kit senkise várt. Ne hadd, hogy kinn az úton ácsorograj- Az ajtót be ne zárd! Belépek hozzád, csöndben letelepszem, s csak nézlek, nézlek a homályon át. És mikor édes arcoddal beteltem, megcsókollak és úgy megyek tovább.

Nélküled Nélküled lejtett a meredek Nélküled remegett a kezdet Nélküled megolvadt szinben lŕzadok Nélküled lehajtott fejjel ŕlmodok Nélküled szenvedve kellene keresnem De utolértem ami elszaladt egyetlen lehetöségem maradt folytatni Nélküled

Tůl sok folyadék... Vizhatlan lettem ŕt nem lŕthato Menekülnöm kellett a lila tůl ŕrulkodo Jo lett volna megérinteni mielött bezŕrult Hŕtborzongatoan szeretni mielött megfordult Mindennap érezni hŕtha kisimul Felvenni vele a versenyt de addigra elmůlt...

Csokonai Édes estve! mely lefestve ülsz az egek felhöjén, Nézelödöl s leskelödöl bársony-szín könyöklöjén. Ki a szikkadt és eltikkadt világot feléleszted, A megfáradt és elszáradt földet gözbe fereszted, Mit vársz ülve, fuss repülve a Zefirus szárnyain. Jöjj a kellö, híves szellö ingadozó vállain, Valahára hozd el már a suttogó alkonyodást, Adj az elhúnt s dologba únt természetnek szunnyadást...

Picur: A firkalap csodája Éreztem, van egy hely valahol a neten, Reméltem egyszer én is meglelem. Ez év 2.hónapjának felén, Ide vezérelt közétek a szerencsém. Tétován bár, de annál nagyobb lelkesedéssel, Olvastam, és írtam a firkalap kékjére. Bár a betűk e-helyen fehérek, így is jól látható Az itt lévő emberek egymás iránti érdeklődése. Ha valamid elveszett, vagy túl sok van belőle? Netán bánat ért? Depizel? Csak bátran nézz be ide! Ha úgy érzed öröm ért és muszáj mesélned… Ebben az esetben is vár e-lap kékje. Azt hiszem te is érted már miért járok ide. Ha netalán mégse, bátran kukkants be. Fogadok téged is rabul ejt majd e- páratlan társulat, És törheted a fejed, hogyan szaporíthatod te is a bájtokat. Mielőtt elköszönnék nincs is más dolgom, Mint, hogy köszönetet mondjak a mi MESEANYÓNKNAK. Na meg nem utolsósorban, e-hely a látogatóinak. Köszönet illeti még a háttérbe levőket, Kiknek érdeme e-lapnak kékje és fehérje. Mindenkinek kívánom a legjobbakat, És köszönet Maggienek , ki a Bell  névre is hallgat. Úgy hiszem, ezzel a lényeget elmondtam. De jaj nekem, most látom a fele sem rímel. Üsse kavics, azért is elküldöm most néktek. A hibáimat meg légyszi, nézzétek el nekem.

Ha olvasnál még szépet repülj tovább!

Ha tévedésböl jársz erre vagy másra    számítottál Pókocska visszakísér   az elsö oldalra.