A Prófétának (Allah áldása és békéje rajta és a családján) nem voltak fiai, akik ne haltak volna meg korán. Két fiúgyermekről tudunk, Qászimról és Ibrahimról. Gyermekei közül Fatima (béke vele) volt a legkedvesebb neki és az ő gyermekei, Hasszán, Husszein és Zainab (béke velük) voltak a legkedvesebbe számára ezen a világon. Ahogyan egykor Fatimát (béke vele) fogta kézen és vitte magával minden felé, most ugyanilyen szeretettel bánt fiúunokáival (Zainabn még kicsi volt akkor): azt mondta róluk, ők lesznek a Paradicsomban a fiatalok vezetői. Egy hadith szerint ők, az ahlulbayt voltak a legkedvesebbek a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) számára: leánya, Fatima; veje, Ali; és Hasszan és Husszein, a fiaik (béke velük).
Mikor imám Alit (béke vele) a gaz Ibn Muldzsam meggyilkolta imádkozás közben Kúfában, a kalifátus Moaviára szállt, aki a Qurays törzs másik ágából származott. Ő már féltékeny volt az imámra (béke vele) életében is, ezért Ali imám(béke vele) így írt neki egyszer:
"Mert az evilág elkápráztatott díszeivel, félrevezetett gyönyöreivel, szólított, s feleltél, parancsot adott, s te szót fogadtál.(...)A Sátán markában tart téged.(...) (Nahdzs al-Balagha)
Tehát ilyen ember volt Moavia, akire a kalifátus és az ezzel járo uralom szállt. Az evilági élvezeteknek hódolt és a hatalmat szolgálta. Azonban az erő vele volt az imám (béke vele) halála után, ezért Ali(béke vele) fia, imám Hasszán(béke vele) jobbnak látta, ha nem száll vele szembe, hogy ezzel ne szítson pártoskodást a muszlim közösségben. Hanem szavát vette, hogy miután ő, Moavia meghal, az uralom rá, Hasszanra (béke vele) száll. azonban Moávia csalárd volt és hitszegő, s ahelyett, hogy ígéretét betartotta volna, megmérgeztette a Medinában visszavonultan élő imámot(béke vele) és saját fiát, Yazídot nevezte ki utódjául. Yazídnak egyik leghírhedtebb mondása pedig a következő volt: 'Ha Mohamed vallása nem engedi a borivást, úgy én keresztény leszek!". Ezt a mondását a szunnita teológus, Dzsauzi is lejegyezte, de rossz szavakkal nyilatkozik meg róla a szunnita Iszlám egyik leghíresebb imámja, Ibn Hanbal is. Yazidnak tehát sem a maga idejében, sem halála után nem volt becsülete! Ilyen kezekbe került hát a muszlim közösség a négy kalifa és Moávia halála után! Uralma alatt fellázadt ellene egy Ibn Zubayr nevű ember, aki Mekkában sáncolta el magát; Yazíd ezért hajítóágyúval támadta és rombolta le a Kába egy részét, továbbá Medinát.Uralma alatt élt imám Husszein is (béke vele), a Próféta kedves és szeretett unokája. Yazíd, akárcsak apja a fívérét, többször kísérletet tett a meggyilkolására, és egy ilyen alkalom éppen a zarándoklatra esett. Mikor imám Husszein (béke vele) megtudta ezt, Yazíd ellen vonult, ám támogatóinak száma egyszeriben megfogyatkozott, mert az emberek féltek a kalifa hatalmas hadseregétől és a rájuk váró (evilági!) büntetéstől. Sok katona elpártolt tőle, ahogyan elpártolt tőle Kúfa (város Irakban) népe is, s mikor odaért, nem adtak neki vizet, sem családjának, akik vele voltak. Meggyilkolták először imám Husszein (béke vele) idősebb fiát, Ali Akbart, aztán az imám (béke vele) fívérét, Abbászt, akit "oroszlánnak" is neveztek, egyrészt mert az arab Abbász név az oroszlán egyik neve volt, másrézst pedig bátorságáért kapta ezt a nevet.Ő volt az, aki a végsőkig kitartott az imám (béke vele) mellett. Azonban az imámnak (béke vele) nem ez volt a legrettenetesebb azon a napon, hanem minden bizonnyal kisebbik fia, Ali Asghra (a kicsi Ali) meggyilkolása, aki még csecsemő volt! Rá az asszonyok vigyáztak, azonban a katonák őt sem kímélték, mert a Sátán volt az ő hadvezérük! És ezek az emberek, akik muszlimnak vallották magukat, de a szívük gonosz volt és képmitatóak, árulók voltak, megölték azt, aki a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) szemében a legkedvesebb volt, családját pedig Damaszkuszba, Yazíd székesfővárosába hurcolták. Mikor Zeinab (béke vele), az imám (béke vele) húga megtudta bátyja halálát, jajveszékelésbe tört ki és a homlokát és mellkasát kezdte verni bánatában és fájdalmában. Ifegen szóval ezt nevezték el "azadarinak" és ez az, amit a mai napig is tesznek a gyászolók Ásúra napján; ez nem kötelező, hanem a mély gyász és a fájdalom egyik megnyilvánulása. Mert az imám (béke vele) mártíromsáaát nem szabad elfelejtenünk: bátroságra és hitre tanít minket: tudjuk, hogy a csatamezőn is végig Allahhot hívta és hozzá fohászkodott. azonban nem tántorodott el és nem adta fel a küzdelmet. Harcolt, mert látta az elnyomást és nem viselte el szótlanul az igazságtalanságokat. Mind szóban, mind tettben kifejezte azt, ami az Iszlám vallás egyik legfonotsabb tanítása: a szegények és az elnyomottak védelme, a vallás oltalma. A spirituális, belső dzsihád mellett ez a valódi dzsihád egy másik megnyilvánulása: imám Husszein (béke vele) dzsihádja során nem bántott civileket, asszonyokat és gyermekeket, hanem a katonák, akik esetében képmutatásról és a vallás egyszerű kihasználásáról beszélhetünk, annál inkább erről volt szó! A történelem pedig egyre ismétli magát, azonban aki megismerkedik az imám (béke vele) történetével, talán megismeri az igaz dzsihád jelentőségét az Iszlámban és képet kap azokról, akik ennek a nevében ártatlanokat mészárolnak le. Egy későbbi imám, Dzsafar asz-Szádiq (béke vele) azt mondta: "Minden nap Ásúra és minden föld Kerbala". Ez így is van. Minden nap harcolni kell az igazságtalanság ellen, legyen ez a világ bármely pontján. erre a harcra tanít minket az imám (béke vele), de a húga, Zeinab (béke vele) is, aki miután Damaszkuszban volt fogoly, továbbvitte fívére mártíromságának üzenetét, terjesztette az emberek közt Yazíd cselekedetét és Allahhoz fohászkodott igazságért.