| Az Iszlám vallás-azadari | ||||||||||
![]() |
||||||||||
| Az "aza" vagy "azadari" imám Husszein (béke vele) gyászolását, siratását jelenti, aminek során az emberek összegyűlnek egy-egy mecsetben, vallásos imahelyen (husszeinija), vagy éppen tereken és elmesélik az imám (béke vele) tragédiáját, mártíromságát és mindazok hősiességét, akik vele voltak Kerbalánál.. ez az időpont a muszlim holdnaptár Muharram hónapjának a 10-e, Ásúra napja. Ez a cselekedet többek közt visszavezethető egy hadithra, amiben a Próféta (Allah áldása és békéje rajta és a családján) azt mondta, hogy ez az unokája nehéz sorsot fog elszenvedni, de lesznek olyanok, akik mellette állnak majd és halála után meggyászolják. a gyásznak néhe velejárója a "zandzsír-e-záni", amikor az emberek fájdalmukban arcukat, vagy mellkasukat ütik.Azonban az előítélet a véres azákról előítéekt csupán:Iránban, a síitizmus országában törvény tiltja az ilyesmit Khamenei ajatollah ezt tiltó fetwája alapján!! Ajatollahok, azaz síita vallástudósok vélemeényei az azadariról: Ajatollah al-udma Al-Khui: "Az azadari imám Husszein (béke vele) missziójának része; az elnyomott szembenállása az elnyomóval, az ellenállás kinyilvánítása: *** Ajatullah al-udma Al-Gharvi an-Na'eni "Az azadari és a 10 gyásznap valóban azok közé a dolgok közé tartozik, ami felől nem lehet kétség. Ez a legegyszerűbb út hirdetni imám Husszein (béke vele) misszióját és tiltakozni az elnyomás ellen. Zandzsír-e-zánit végezni a vállakon és a háton ugyancsak szabad. Azonban nem szabad megsérteni magunkat, eltörni a csontokat fájdalmunkban semmiképpen." *** Ajatullah Barodzsurdi " az aza Allah jelei közül való és tisztelni Allah jeleit, istenfélelem." *** Ajatullah Al-Kásif Al-Ghita: "Allahra, az azadari az áldás egy kapuja és megváltás (kasti nadzsat), ami Allah felé visz." *** Ajatullah al-udma Hakím: " Az azadari (...) a vallás jeleinek egyike (sa'r ad-dín)." *** Ajatullah al-udma Gulpaigani: " Az azadari áldása közé tartozik, hogy az emberek megbizonyosodnak a jogaik felől. Imám Husszein (béke vele) gyászolása valójában egy szembenállás a zsarnoksággal és az elnyomással. ez az azadari, mi szülője volt a legnagyobb forradalmaknak, megrázta a paloták alapjait, felszította az elnyomottak fájdalmát és elkergette az elnyomót." *** Ajatullah al-udma Mamqani: "Az azadari rítusai által félrevezetett emberek ezrei tértek meg." *** Ajatullah Szabzwari: "A husszeini jelek tiszetelet és örökkévalóséga egyike a szabadság legfontosabb és legerősebb kifejezőeszközeinek, mert ezek a jelek valójában Allah jelei." *** Ajatullah Al-Ha'eri "Azadarin részt venni abból a célból, hogy közelebb jussunk Allahhoz, az Ő közelségét keressük, nagy dics és jutalom itt és a túlvilágon, s bármivel vádolták ezt (azadarit) , az csak az Omajjádok gonoszsága. *** Ajatullah al-udma Sirázi: " Az azadari nagyon fontos része a vallásnak és ezen keresztül is óvni próbáljuk az Iszlámot. Az azadari rítusai a szegények és elnyomottak megváltása elnyomóik elől." *** A véleményeket sokáig lehetne sorolni, most azonban csak néhány részletet közöltünk. Tehát az azadari lényege nem más, mint tiltakozás az elnyomás ellen, gyász és fájdalom azért az emberért, aki Allah útján harcolt és öletett meg. Ez nem egyszerű világi gyász tehát, nem materiális fájdalom, hanem annak a siratása, hogy ennek az embernek a céljai megbuktak , nem tudta megvalósítani Allah akaratát, az igazságos iszlám uralmat, ezért őt siratva Allahhoz is könyörgünk, hogy vessen véget szenvedéseinknek. Az azadari továbbá valóban a demonstrálás, a szabadságvágy egyik megnyilvánulása, nem véletlen, hogy sokáig be volt tiltva, azokat, akik ezt csinálták, üldözték és néhány helyen a mai napig is ellenérézsekkel viseltetnek iránta, pl.Pakisztánban. Bizonyos azadarik néha véressé válhatnak, az emberek addig ütik magukta, míg vér nem csordul ki testükből, azonban ne feledjük, hogy hamdulillah -Allahnak hála- a világ számos helyén csinálnak azadarit és ezek közül néhány helyen elmaradott a világ (ilyen pl. Pakisztán is), s az extremizmus is hamarabb szárnyra kap; azonban az azadarinak sokkal inkább spirituális töltete van, semmint testi. Nagyon sok helyen, pl. az Arab-öböl országaiban az azadari fizikai rítusai leredukálódtak a mellkas szimbolikus verésére, miközben himnuszokat és Korán-verseket énekelnek az emberek. Nőknek azonban mindenhol tilos az azadari fizikai részében részt venni, mert a női test érzékeny és még az ilyen szimbolikus cselekedetek is árthatnak neki, ezért az asszonyok könnyeikkel fejezik ki fájdalmukat a hősökért; minden csepp könny dzsihádnak minősül, amiért Allah megjutalmazza azt, aki ejtette. Az azadari a nem-muszlimok számára is fontos mondanivalót hordoz magában: évenkénti ismétlése jel, hogy nem alkuszunk meg az elnyomással, nem fogadjuk el azokat, akik másokat bántanak és Allahhoz könyörgünk segítségért magunk és mindazok számára, akik a világon bárhol szenvednek. |
||||||||||
![]() |
||||||||||
| Ide kapcsolódik: -Kerbala -Zeinab története |
||||||||||
| Vissza a főoldalra | ||||||||||