1. Interju:
David G.
- 1938-ban távozott Palesztínába (mai Izrael).
Dávid
G. 70 éves izraeli állampolgár, jelenleg közgazdaságtant tanít a Tel Avivi egyetemen.
Désen, Erdélyben született, szülei magyarok, anyanyelve magyar. Egy cionista
zsidó szervezet segítségével érkezett Palesztínába 1938-ban. Édesanyjával és
öccsével hagyta el az országot. Az apja, aki jól menő fogorvos volt, Désen maradt,
hogy anyagilag tudja támogatni a távolban levő családot. Ez nagyon fontos volt
nekik, mert az anyuka szívbeteg volt, nem tudott munkát vállalni Palesztinában.
Az apja, terveik szerint később akart csatlakozni a családhoz, de a politikai
körülmények ezt nem tették lehetővé. 1944-ben édesapját deportálták Auschwitzba,
ahol életét vesztette.
Dávid kezdetben lelkes cionistaként a Palesztín földeken dolgozott,
családjával kibucban élt. Később Tel Avivban elvégezte az egyetemet közdaságtan
szakon, és fiatal aktivistaként részt vállalt a háború után érkezett magyar
zsidóság segítésében. Politikai ambíciói is voltak, szakértőként részt vett
Izrael állam megalapításában.
Magyarországon jelenleg csak távolabbi rokonai élnek, unokatestvérei
Izraelben, és Amerikába vándoroltak ki. Magyarországra viszonylag ritkábban
jár haza, utoljára 4 éve volt itt, akkor is egy konferencia keretében. Felesége
lengyel származású, gyerekeiknek megtanították mindkét nyelvet, de nem elsősorban
a kulturális örökség miatt, hanem, mert hasznosnak tartották, ha a gyerekek
anyanyelvi szinten beszélnek három nyelvet. (A szülők egymás között héberül
beszélnek).
Magyarul jóformán csak a családján belül beszél, öccsével,
és unokatestvéreivel. Magyar barátaival, akiknek a háború után segített, egyfajta
keveréknyelven beszél, vegyesen héberül, és magyarul. Három nyelven olvas: héberül,
magyarul, és angolul. Angolul elsősorban közgazdaságtant, szociológiát, politológiát,
héberül kortárs szépirodalmat, és magyarul régi kedvenc verseit, Adyt, Aranyt,
Babitsot, és gyerekkori kedvenc regényeit olvassa újra, amikor ideje engedi.
A magyar politikai életet követi: Ň A magyar kultúra, és az oktatás fontos,
maradandó nyomot hagyott bennem, meghatározta az ízlésemet, preferenciáimat.
Egy szép magyar vers dallama számomra többet jelent, mint egy héberé, vagy egy
jiddisé. De azt nem mondanám, hogy magyarnak érzem magam. Egy zsidó vagyok,
akinek az ősei elvándoroltak, és véletlenül Magyarországra jutottak.
Örülök, hogy ott születtem, mert ez egy nagyon különleges nép,
kiemelkedő művészi, és tudományos teljesítménnyekkel büszkélkedhet, amikre természetesen
én is büszke vagyok, de én mindig is, egészen kicsi koromtól kezdve a zsidó
államban akartam élni. Vallásosságom otthon még erősebb volt, bár a gyerekeim
is vallásos nevelésben részesültek, ma már nem járunk minden szombaton zsinagógába.