Ingető szárkúpok, elfutó akácok
a HUNSOR online cikke
írta Dr. Csordás Mihály
a HUNSOR Délvidéki munkatársa

Döcög velem a vonat, megáll még itt a hólepte pusztaságban is, ahol csak egy sáros útkereszteződés és távolabbról két tanya látszik. Utas sem le, sem fel nem száll; talán erre sem járt a nyár óta… Bele is ragadna a latyakba.

De mi haladunk tovább Szabadka felé, mint apámmal egykor, négy évtizeddel ezelőtt. Mert nagyon szerettem volna már vonatozni, valami nagy városba eljutni, apám pedig soha semmit meg nem tagadott tőlünk, gyermekeitől. Igaz, abban az időben - a „felszabadulás" után (azóta megtudtam, hogy igazi felszabadulás nem is létezik, legfőbb csak valahol belül az egyénben) - a gyermekek csak teljesíthető kívánságokkal álltak elő, hiszen tudták: a rájuk figyelő, őket meghallgató jó emberek mind szegények, így a Jézuska is. Télapóval csak azoknak lehetett bárminemű kapcsolatuk, akiknek a szülei hivatalban vagy állami munkahelyen dolgoztak, ahol aztán el nem maradhatott a csomagosztásos újévi ünnepség, külön apai, külön anyai ágon…

Nekem csak kedves láthatatlan Jézuskám volt akkor 1957 telén, és hozzá egy kérésem: ajándékozzon meg az Ezeregy éjszaka meséi-vel, amit többször átlapoztam már a falunkban akkoriba gyakran felbukkanó könyvárusoknál, de megvenni nem tudtam. Álmodoztam hát róla. És meg is hozta a Jézuska. Máig őrzöm. Ha polcomról leveszem és tábláját felütöm, fülemben felcseng az a régvolt fenyődísz, és belevisszhangzik a sorsomba. Hallótávolságából hókabátos szárkúpok intenek felém, s karjukat ég felé nyújtó, kemény törzsű akácok, amint elszaladnak a kis szerelvény mellett.

Azon kapom magam, hogy távolba révedek, s eltöprengek: vajon a most megkötött balkáni békét miként értelmezhetik azok, akik aláírták a szerződéseket; miként azok, akik fenntartásában közreműködnek majd; és miként Szarajevó sokat szenvedett kisembere? Miként mindazok, akik végre nyugalmat és meghitt boldogságot szeretnének, nem pedig csak a háború megszűnését, de munkanélküliséget, fűtetlen iskolai osztálytermeket, ürességtől kongó gyógyszertárakat, kihalt utcákat?…

Sokfajta béke létezik, ahogyan sokfajta igazság is. Egyelőre még minden eddigi háborúzó vagy csak ellenségeskedő, acsarkodó félnek megvan a maga külön igazsága, amely aligha egyeztethető össze a többiekével.

Félő, hogy a karácsonyi-újévi teljes, végleges békében reménykedő világ most elvetette a sulykot: nagyobb ajándékot kért, mint amit az örök idők Jézuskája neki megadni képes. Mégis ez lett a négy esztendő után az első szorongásmentes, reményteljes ünnepe.

Lassan bezötyög vonatunk az állomásra; csikorgással megáll. Felpillantok a peronórára: mint mindig, most is késtünk. Az utasok zöme óriási táskákkal rohan a piacra, hogy mindent megvegyen családja számára, meg eladja azoknak, akik még messzebb vannak a békétől.


Kelt Délvidéken 1996-ban


írta Dr. Csordás Mihály
a HUNSOR Délvidéki munkatársa