"Lenni vagy nem lenni..."
a HUNSOR online cikke
írta Dr. Csordás Mihály
a HUNSOR Délvidéki munkatársa

Hány és hányféle vonatkozásban tehetjük fel napjainkban a hamleti kérdést! Hangulatunktól, idegállapotunktól függően gondolhatunk népekre, helységekre, kultúrákra vagy akár a magunk lapjára…

Töprenghetünk sorsunkon keseregve vagy őrizve keblünkben a reménység szikráit, s aztán újra másként, ha egy-egy új esemény arra késztet bennünket. Mert hát a bajba jutó ember nem az agyával, hanem az ösztöneivel mérlegel, s éppen ösztönei vezethetik rá a megmaradás útjára.

Állhatatosságunk célja: minden körülmények között a továbbélés, méghozzá csonkítatlan kultúrában. Szellemiségünk őrzését pedig a legkülönfélébb törvények gátolják vagy teszik nehézzé, közöttük az ominózus iskola-és egyetemi törvény is, amely úgy számolja a kisebbségi embereket, mint lapjait a kártyás, amelyekből ha nincs is neki elég, kár játékba fognia velük.

Az idő kerekét visszafelé forgatni vagy megállítani persze csak azzal a kockázattal lehet, hogy tettünket számon kéri egykor tőlünk a világ, amely ha tétovázva tekint is Bosznia csontvázzá aszott táborlakóinak a szemébe, mégiscsak látva látja álcázott homokzsákok mögé bújni a bűnt. És hallja az örök kisebbségben élők messze hangzó szavát is, amely ma még tisztán csendül ezeken a tájakon, olyannyira, hogy hangzóiban gyönyörűségét leli a legvájtabb pesti, prágai, bukaresti vagy kijevi fül. Mert hát idáig voltak általános és középiskoláink, sőt egyetemi tanszékek is Vajdaságban a kisebbségeknek, habár a számuk csökkentésére irányuló mesterkedések nem egészen új keletűek - gondoljunk csak a gimnáziumok mondvacsinált ürüggyel való felszámolására és a helyükbe lépő „szakirányú oktatási központok" tudásromboló és pedagóguszüllesztő hatására.

Az egymásnak feszülő inculatok hátterében születő törvények természetesen nem lehetnek különbek, mint az emberek, akik megalkotják őket. amíg az egyes nemzetek külön erkölcsöket hoznak létre a maguk számára, szemben a mindenki másra érvényesekkel, addig sorsunk javítását aligha várhatják el másoktól a megtűrtek, a más nyelven beszélők, akiket oly nehéz megérteni.

Talán a feléjük szálló szidalmak zaja riasztották fel Csipkerózsika-álmukból azokat, akik valahol nemzedékeken túl felejtették legfőbb szellemi értékeiket. Az általános zűrzavarban keresik most ők is, hova, mely kultúrához tartozzanak.

Az idő pedig mindig a jóknak, a tisztáknak dolgozik, még ha őket szenvedteti is meg leginkább. Velük mondatja ki bizakodással: lenni, megmaradni! Kelt Délvidéken 1992-ben


írta Dr. Csordás Mihály
a HUNSOR Délvidéki munkatársa