Akik rendre részt vesznek Békésszentandrás Baráti Szövetsége immár hagyományos farsangi bálján, s - mint az idén is - hajnal hatig ropják a táncot, egy a XIV. századból eredő honi népszokást ápolnak tovább, amelynek gyökerei az ókorba nyúlnak vissza.

Persze az ógörög saturnaliák, a Dionüszosz- és Mithrász-kultusz eseményei, a rómaiak Bachanália és a szlávok Perchta ünnepei jócskán különböztek attól, ahogyan dr. Bagi István tiszteletbeli elnök meghitt szavakkal megnyitotta, majd Bődi Etelka talpraesetten vezette az impozáns műsort, amelyben a tehetséges fiatal és gyermektáncosok mutatkoztak be; vagy ahogyan a fáradhatatlan Gazsó János tempót diktált a kiváló zenekarnak…

A téli álmát alvó és újjászülető természet, a káosz és a rend, a szerelem, termékenység és születés, a szerencsés és kegyetlen sors ellentéteinek régi ünnepei ugyanis egykor nem a világban szerteszóródó falubeliek újbóli találkozását és egymással való kapcsolattartását szolgálták, hanem a katolikus és református papság ellenszenvét is kiváltva a féktelen mulatozás napjai voltak. Temesvári Pelbárt neves XV-XVI. századi egyházi szónok és szerzetes írta róluk: "Ó jaj ezekben a napokban hány keresztén ember fordul a kegyelem világosságából a sötétség cselekedeteihez, vagyis a torkossághoz, az iszákossághoz, bujálkodáshoz."

Az ókori pogány szertartásokban véresen komolyan vették mindazt, amit a későbbiekben és sok helyütt a maiakban is csupán eljátszanak már: a saturnaliák "hősét" például leginkább kockadobással választották ki, s élete utolsó heteiben ő volt az ünnepség királya -- mindenki engedelmességgel tartozott neki, és mindent megkapott, amit csak kívánt, ám a saturnalia végeztével önmagának kellett kioltania saját életét. Örök távozásával fejeződött be a káosz, és született meg az új rend.

Mátyás király korában itáliai mintára rendezték meg az első budai farsangi mulatságokat. A hagyományt később is tovább őrizték, s nagy rendezvények voltak II. Lajos udvarába is, akit ezekkel a szavakkal búcsúztat halálakor Szerémi György, a kor ismert emlékiratírója: "Aztán márvány koporsóba helyezték, mert gyermekkorától kezdve rosszra szoktatták, s minden évben farsang utolján húshagyókor a rossz szellemek fejedelmévé tették s feslettségbe húzták bele a nők." Ebbéli igyekezetükben pedig igen serényeknek kellett lenniük, hiszen szegény II. Lajos már húszéves korában elesett a mohácsi csatában. Talán ezzel magyarázható, hogy nagy történelmi vereségünk színhelye, Mohács őrzi azóta is a magyar városok közül leginkább a farsangi szokásokat. Az ottani "búsójárásokon" állatbőrbe öltözött álarcosok tömege vonul fel hatalmas zajt csapva, amit úgy is magyaráznak a néprajzosok, hogy a törököket kísérlik meg ekképpen kiűzni az országból. Most Szentandráson stílszerű maszkokkal díszítették a falakat, s nyilván ezt sem véletlenül, hiszen a XVI. századtól a jelmezes alakoskodás a farsangi mulatságok fő jellemzője. Ehhez járult a férfi-női ruhacsere, amely igencsak felháborította Tolnai Bálint XVI. századi költőt:

Nem illet a rut játék tisztességös embőrt
Csuf ruhában öltözni, illet nyálas embört,
Kötözés és füstölés illet trágár embört
Ajtótörés, tollazás, illet bolond embört.

A kor kiváló prédikátora, a magyar ellenreformáció vitairodalmának kezdeményezője, Telegdi Miklós egy húshagyó keddről szólva még szigorúbb szavakat használ: "Gondoljátok meg, mely éktelen dolog az istennek hasonlatosságára teremtett orcátokat az ördögnek ábrázattjára fordítani, chufokat, bolondokat ti magatokból chénálni!"
Sok költő, drámaíró ábrázolta művében a farsang és a böjt párviadalát, összeütközését már a XVI. században. Elsőként a magyar reformáció jeles énekszerzőjénél, Horváth Andrásnál találunk a mókás küzdelemre vonatkozó sorokat:
Ütközet lesz mindenkor a farsangban,
Mikor Czibere bán beszáll a Bánságban,
Koncz vajda haragszik, dul-ful haragjában,
Mert nincs tisztessége az negyven hat napban,
Oh mely szemérem ez a sós szalonnának
A disznó soldornak, hogy füstön hallgatnak…

Századunkig sem felejtették el a Cibere-Konc háborúskodás jelentését például Erdélyben, ahol szalmabábokkal játsszák el. Vízkereszttől hamvazószerdáig tehát a "bőség kosarába" nyúlhat az ősi szokások őrzője, igaz, manapság már kevésbé fenyegetik a veszélyek, amelyek az ifjú II. Lajos királyt fenyegették, hogy "feslettségbe húzzák bele a nők". A szertelen dőzsölés, féktelen tivornyázás helyébe egy az évszázadokon át jócskán változó szokásokat idéző meghitt ünnepség lép, persze sok-sok utalással mindarra a töméntelen világi örömre, amelyet a farsang fogalma fed. Természetesen a kulináris élvezet a valóságban sem maradt el ezúttal sem: az ínycsiklandozó ízek mestere, a népszerű Virág Sándor professzor úr főzte négy bográcsban most is a birkapörköltet, ifjabb Tóth Zoltán segédletével.

A Viharsarok-beli Békésszentandráson most olyan emlékezetes farsangi bál zajlott, amely az egymással való találkozások tiszta örömében engedett kiteljesedni egy évezredes tradíciót, és amelyet Szécsi Mátyás és Mátyásné, Tóth Zoltánné, Szécsi Viola, Hévízi Róbert, Köteles Éva, Osgyán Lajos, Kozák Árpád, Kiss Sándor és sokan mások úgy készítettek elő, hogy hívásának a jövőben se tudjanak ellenállni a legtávolabbi kontinensekre szakadt földiek sem.




írta Dr. Csordás Mihály
a HUNSOR Délvidéki munkatársa