 |
Apámnak, megkésve
Negyvenöt éve, hogy ismerem arcod,
S lassan negyvenhat, mióta szeretsz.
Ha rágondolok, fojtogat a sírás -
Jaj, bár lehetnék újra kisgyerek!
Lábadnál ülnék, komoly szavad lesve,
Míg jő az este és a tűz lobog
S a lángok közül visszanézne Toldi -
Arcában, felém, két szemed ragyog.
Ha elkezdhetném újra, szomjas szívvel,
Petroniusnak nem unnám szavát
S ma is egyedül, csak Neked szavalnám
Azt a szép, régi székely balladát.
Oh, hadd boruljak válladra, zokogva,
Símogasd hajam úgy , mint réges-rég
S hitesd el vélem komoly szelíd szóval:
"Gyöngyikém, ne félj, itt maradok még!"
Copyright © 1997-2000 HUNSOR. All Rights Reserved.
Web Editor & Creative Development by Kormos László
|
|
